EREDETI LEMEZ
CELOFÁN NÉLKÜLI
MAGYAR HANG
Tartalom:
Rohamosan épülő szocialista iparváros valahol a Duna partján az ötvenes évek elején. Ott tanárkodik, szervezi a piros betűs ünnepeket, vigyáz a focisták erkölcsére, és teszi, amit tenni jónak lát Csocsó, született Csomai Gusztáv.
Ez a történet leginkább róla szól, az életvidám, optimista és örökké tevékeny Csocsóról, aki minden üldözés, macerálás és egyéb zaklatás ellenére is ember maradt az embertelenségben.
Az eseményeket elsősorban a 13 éves Pék Zsoltika naplójából ismerjük meg, aki számára Csocsónem csak oroszul kevéssé beszélő orosztanár, hanem atyai jó barát és példakép is.
Május elseje megünneplésére készül Acélváros népe. Nem kis dolog ám ez, ha tudjuk, hogy vezető szovjet elvtársak is jelen lesznek az ünnepségen. Csomai Gusztáv szervezőkészségére nagy szükség van. Csakhogy Csomai elvtárs viselkedése időnként több mint provokatív. LegalábbisGubinyi alezredes elvtárs szerint. Csomai Gusztáv ugyanis tiltott slágereket énekel, fontosabbnak tartja a folyton Tokajba induló Tata megkeresését, mint az újonnan érkező dolgozók megünneplését, és más, tűrhetetlen elhajlásai vannak.
Ha nem állna mögötte Pék elvtárs az ifjúkori barát, Acélváros párttitkára, akkor semmi sem mentené meg Csocsót a legszigorúbb büntetésektől.
Pék Antalnak így is kapaszkodnia kell, hogy a párt szigorú, de igazságtalan ítélete el ne sodorja a jó barátot. Gubinyi nem csak azért haragszik, mert Csocsó kilóg a sorból, hanem a féltékenység is hergeli. Pedig szépséges feleségét nem Csocsótól, hanem a focicsapat sztárjától kellene óvnia. Persze hiába is óvná bárkitől, mert nagy bajok vannak a Gubinyi házaspár házatáján...
S ha már a focicsapat szóba került: döntő meccs előtt áll az Acélvárosi Építők. Ettől függ felkerülnek-e az NBI-be. És az elvtársak győzelmet várnak!... De győzhet-e a csapat, ha a sztárcsatár szerelmes és bánatában iszik?
Minden epizódot, történetrészletet nem árulhatunk el, de ami nem titok: Csocsó, mint egy magyarSvejk, igyekszik megoldani a megoldhatatlannak látszó helyzeteket is. Azaz élni, túlélni, és örömöt, vidámságot, életerőt adni a körülötte élő embereknek. Ennyi. És ez elég sok.
EXTRÁK:
Audiókommentár - Koltai Róbert és Miklós Mari közreműködésével
Werkfilm (így készült) - Így készült a Csocsó
Kisfilm - Forgatási tudósítás előkészületek
Kisfilm - Forgatási tudósítás kulisszatitkok
Kimaradt jelenetek
Videóklip - Dés László
Előzetes
Tévészpot (televíziós előzetes)
Jelenlegi ára: 950 Ft
Az aukció vége: 2012-01-16 11:55
. Csocsó, avagy Éljen május elseje! DVD ÚJ - Jelenlegi ára: 950 Ft
Fontos
-
TUNGSRAM Z1 tipusú 100Wattos nátrium izzós lámpatest, új izzóval, új burkolattal, új trafóval, új búrával! Jelenlegi ára: 9 900 Ft Az aukc...
-
Kedves Érdeklődő! Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére. Kedvező ...
-
Mint a képen, bontatlan Jelenlegi ára: 300 Ft Az aukció vége: 2012-01-19 00:56 . Vendéglátás kínai étkező pálcika - evőeszköz... - Jelenl...
-
6 különböző stílusú tárcsa, a képen látható! AKCIÓ! A termék külföldről érkezik, így várni kell rá 10-15 munkanapot fizetés után! Kérlek e...
-
Cukor sárgadinnye magok! Származási hely: Németország Az ár 6db magot tartalmaz! Szín: narancssárga Termés: 1kg Bővebb információért kérdezz...
-
Termékismertető Samsung SGH-A110 Készülék billentyűzet Eredeti gyári termék Kompatibilis készülékek: (Ho...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Next világítótornyos szett a poló 98-as nagyobb a szoknya 104-es de a dereka gumival állítható! bocsánat hogy gyűröttek! a posta saccolt! J...
-
Alig használt, 128as méretű lányka bársonynadrág eladó! Hibátlan, újszerű állapotban van! Elasztikus anyagú, 3-4cm-t enged még a leírt a...
-
A magyar nyelv értelmező szótára IV. kötet Szállítási, fizetési feltételek: Személyesen - munkanapokon 10 és 18 óra között - a VI. kerüle...